AMTS 2022: május 27-29. Hungexpo
Ahogyan már a rendezvény kiírásakor jeleztük felétek, az elmúlt évek tapasztalatiara alapozva már eleve két lehetséges időponttal indultunk neki az idei AMTS-nek. Ez nem véletlen: szervezőként számtalan körülményt, valamint természetesen a rendezvény idejére várható járványügyi helyzetet is figyelembe kell vegyük, hogy a legjobb show-t tudjuk biztosítani minden résztvevőnk számára.
Az elmúlt napok-hetek az ezzel kapcsolatos esélylatolgatással teltek, végül kiállítóinkkal, hazai és külföldi partnereinkkel egyeztetve és természetesen a hivatalos szervek iránymutatását is figyelembe véve úgy döntöttünk, hogy az AMTS-t a későbbi időpontunkban, május 27-29. között tartjuk meg.
A helyszín változatlanul a Hungexpo, a jó hír pedig, hogy a késő tavaszi dátumon még több újdonságot és merőben új látványosságokat is be tudunk majd Nektek mutatni - érdemes követni a híreinket, lesz néhány nagyon komoly meglepetésünk ;)
Minden, az idei rendezvényre megvásárolt, vagy a 2020-2021-es show-król átregisztrált jegy változatlan formában érvényes a májusi dátumunkra.
A felnőtt, családi és VIP jegyekkel pedig már most tudtok nevezni idei nyereményautónkra, a Mazda MX-5 Roadsterre! Emellett pedig mindenki, aki 2022. január 15-ig vásárolt érvényes jeggyel rendelkezik a rendezvényre, egy ajándék AMTS kulcstartóra is jogosult, amit májusban, a helyszínen vehet át.
Ismerd meg és regisztrálj az AMTS idei nyereményautójára!
A már megvásárolt belépőkkel kapcsolatos további opciókról és tudnivalókról minden jegyvásárlónkat e-mailben értesítjük az elkövetkezendő napok során.
Ezúton is nagyon köszönjük türelmeteket, kitartásotokat és támogatásotokat, valamint a rengeteg építő jellegű észrevételt, amit kaptunk Tőletek, reméljük, hogy tavasszal már egy sokkal jobb világban láthatunk személyesen újra Titeket. Addig is nézzetek meg minket január 27-31. között a Westendben, ahol élőben építjük át az idei nyereményautót - további infók itt!
Találkozunk májusban!
az AMTS szervezőcsapata
Vedd meg csomagban!
Szeretnél egy Miss AMTS naptárt is? Vedd meg egyben a jegyeiddel, olcsóbban! Részletek itt!
Nyerj egy autót a belépőddel!
Az AMTS idei fődíja egy sportos SEAT Leon ST FR, melyet akár Te is megnyerhetsz! Részletek itt!
Parkolj okosanl!
Olvasd el tájékoztatónkat, hogyan és mikor érdemes érkezned az AMTS-re! Részletek itt!
Hátralévő idő az AMTS-ig:
Támogatók
Készpénzmentes fizetés a Hungexpón
Fontos információk a Hungexpón működő HelloPay rendszerről. Olvasd el figyelmesen!