Carstyling.hu show and shine

A Show második két napján (március 29 - 30.) a külső területeken az optikáé lesz a főszerep, a megjelent autók mindegyike részt vehet a show szépségversenyén, melynek elbírálását az utóbbi évekhez hasonlóan szakavatott külföldi és hazai tunerek végzik majd!

A nevezés teljesen ingyenes, számos kupával, és értékes díjakkal várjuk tehát jelentkezéseket!

A versenyen résztvevő autók várható nagy száma miatt, a Show and Shine megmérettetés két napos lesz: nevezésre, valamint az előselejtezőre szombaton (március 29.) 13:00-17:00-ig kerül sor. A bírák által itt kiválasztott autók juthatnak tovább a döntőbe, melyek szélvédőjét a zsűri matricával jelöli meg. A matricával minden kiválasztott autó és tulajdonosa részt vesz az ugyancsak ezen a napon esedékes díjátadó gálán, mely a Carstyling.hu nagyszínpadán történik majd, melyre a legszebb autók egyenként gurulnak majd fel, tulajdonosaik pedig egy rövid interjút adhatnak speakerünknek a közönség, TV-k, számos hazai és nemzetközi magazin kameráinak kereszttüzében!

A tunerek munkáinak elismerésére igen nagy hangsúlyt fektetünk, mely mind a díjazásban, mind pedig a jutalmazás mikéntjében is megnyilvánul majd. Az eddigiekhez hasonlóan, több, mint 60 díjazottunk lesz. Az AMTS és a Carstyling autó szépségversenyének kiemelt támogatója az AerosolWave International, a „modern aeroszolgyártó”. A minőségi autós kenő- és adalékanyagokat, tisztító- és ápolószereket termékeket előállító cég Magyarország egyik legmodernebb gyártótechnológiájával és az Európai Unión belül is egyedülálló csomagolási eljárással dolgozik. Termékeik elsősorban újrahasznosított vegyianyagokat tartalmaznak, a cég végső célja pedig, hogy a használt aeroszolos palackok is visszakerüljenek hozzájuk megsemmisítésre.  Keresd a minőséget: www.aerosolwave.com

Kedvezményes jegyvásárlás:


LÉGY A PARTNERÜNK!



Telefonos alkalmazás


Készpénzmentes fizetés a Hungexpón

Fontos információk a Hungexpón működő HelloPay rendszerről. Olvasd el figyelmesen!



Ne maradj le semmiről