TWB 2019 - hazai pálya

2019. május 06.

A magyar autók felét az AMTS partnere, a Lagermax szállította a helyszínre

Ahogyan minden évben hagyományosan, most sem maradhatott ki Európa legnagyobb tisztán autó tuning tematikájú show-ja, a Tuning World Bodensee. A rendezvényen idén is saját standdal, az AMTS, valamint természetesen a Carstyling.hu színei alatt veszünk részt. A kiállítás 2013 óta kiemelt partnere az Automobil és Tuning Show-nak, a német szervezőcsapat minden évben komoly gépekkel színesíti a rendezvény felhozatalát.

A Bara Kárpit Combo-ja idén VIP helyen, a SONAX standján kapott helyet

Szokás szerint a Messe Friedrichshafen A/3 csarnokában, azaz a Private Car Area-ban kaptunk helyet, ahová tavalyhoz hasonlóan öt autóval érkeztünk. Hatodikként hazánk legeredményesebb show-autója, Bara Laci Porsche Boxster S alapra felépített Opel Combo-ja is a magyar csapattal tartott, ő viszont az idei évtől - Magyarországon egyedüliként - a SONAX VIP szponzoráltja, így egy csarnokkal feljebb, a neves autóápoló márka standján állíthatta ki a vasát.

Kasmír Mareája először járt a Tuning World Bodensee-n

Akit először köszönhettünk viszont Bodensee-n, az hazánk - mondhatni - másik kifejezett show autójának tulajdonosa, Kasmír volt. A hosszú évek óta számos verziót megélt Fiat Mareát az idei AMTS-en John D'Agostino is Award of Excellence díjjal jutalmazta, itt volt már az ideje a gépet a legnagyobb európai tuningkiállításon is bemutatni. Az autónak egyébként hatalmas sikere volt odakint, a látogatók és a kiállítók körében is - demózás közben mindig jókora tömeget varázsolt a stand elé.

CCE Garage Chevrolet Camaro 1969

A jobb sarokban, amerikai-veterán fronton szintén egy magyar műhely, a CCE Garage kívül-belül teljesen felújított, 1969-es Camaro-ja vonzza a látogatókat, a bal szélen pedig Patrik patent Golf V-öse zárta a sort, ami szinte az utolsó pillanatban készült el a rendezvényre.

A hazai autók közül a Marea, a Combo és a Camaro is bekerült a rendezvény TOP 100-as mezőnyébe, így díjazásban részesültek - a tulajdonosoknak ezúton is gratulálunk! ;)

Patrik ötöse az utolsó pillanatban lett kész

A lényeg azonban nem csak az autókon volt, hiszen mint ismeretes, a Carstyling.hu és az AMTS  a MISS TUNING szépségverseny hivatalos partnere is, ennek köszönhetően pedig egy ízben magyar helyszíneken és hazai autók bevonásával készülhetett el a neves kiadványA Miss AMTS győztese pedig automatikusan bekerül a nemzetközi döntőbe is itt Bodensee-n, ahol hazánk színeiben versenyezhet az európai tuning szépségkirálynő koronájáért!

Zsuzsi (jobbról) a fürdőruhás fordulóban

Idén hazánk AMTS-lányának, Tímár Zsuzsinak szoríthattunk, aki egyedüli külföldi versenyzőként mérte össze bájait a német mezőnnyel. A versennyel hamarosan külön cikkben is foglalkozunk híreink között.

Mivel az idei rendezvény a megszokottakkal ellentétben csak három napos volt, igencsak kevés idő volt mindent megnézni és lefotózni. Mától folyamatosan jelentkezünk a beszámolókkal - addig is galériánkban a hazai standról találtok képeket. Csekkoljátok facebook oldalunkat is, ahol több live bejelentkezést is találhattok az eseményről!

AMTS 2019 - Csapj le a jegyedre időben, és használd ki kedvezményes időszakunkat!

Hátralévő idő az AMTS-ig:



Nyerj egy autót a belépőddel!

Az AMTS idei fődíja egy egyedi Ford Mustang Coupé, melyet akár Te is megnyerhetsz! Részletek itt!


Telefonos alkalmazás


Készpénzmentes fizetés a Hungexpón

Fontos információk a Hungexpón működő HelloPay rendszerről. Olvasd el figyelmesen!



Ne maradj le semmiről