Fénytechnikában is a csúcson az AMTS nyereményautója!

2018. március 05.

Mindenki szeme láttára, alig négy nap leforgása alatt épült át az Automobil és Tuning Show idei nyereményautója a WestEnd City Center alsó szintjén, a Millennium udvarban. A megfeszített munka eredményeképpen teljesen átalakult Audi TT Coupé számos minőségi alkatrészt kapott, ez alól pedig a fénytechnika sem volt kivétel.

Az AMTS nyilvános autóépítése hosszú évek óta bevett hagyomány már, ahogyan az is, hogy az elkészült autócsoda a március 23-25. között megrendezésre kerülő show valamely látogatójának tulajdona lesz. Hasonlóan az előző évekhez, a TT is kisorsolásra kerül a rendezvény keretei között, a játékra pedig bárki nevezhet, aki felnőtt, vagy családi jegyet vásárol az AMTS-re.

A nyereményautó a fenti OSRAM termékeket kapta

Izzók tekintetében az OSRAM látta el az autót minőségi alkatrészekkel, melyek ugyan csak az átépítés negyedik napján kerültek a helyükre, de a márka más téren is segítette a munkálatokat: Patrik végig az OSRAM akkumulátorral felszerelt LEDinspect HEADLAMP 300 típusú fejlámpájával dolgozott, ami jól is jött a napok végén, a korai sötétedés okozta félhomályban. A 75%-os szögbeállításával a fejlámpa 300 megvilágítja a használó előtti teret. A kiváló minőségű LED az integrált akkumulátorral 300 lumen fényárammal 2-3 órát, 60 lumennel 10 óráig világíthat.

Ez a kompakt, nagy teljesítményű LED-es szerelőlámpa sokféleképpen használható munkaeszközként. Kényelmes kialakítása és 6000 Kelvin színhőmérsékletű fénye lehetővé teszi a kényelmes és precíz munkát. Különösen praktikus: a horog 270 fokban elforgatható, a lámpatest pedig egyszerűen újratölthető az USB porton keresztül, DC és AC csatlakozással. 

Az OSRAM LEDinspect HEADLAMP 300 fejlámpa nagy segítség volt a félhomályban

Az Audi első lámpatesteibe az OSRAM NIGHT BREAKER UNLIMITED 64210 halogén fényszóróizzói kerültek. A NIGHT BREAKER UNLIMITED fényszórólámpák nagyobb teljesítményt nyújtanak a legfontosabb lámpatípusokhoz. Akár 110%-kal nagyobb fényerő, akár 40 méterrel hosszabb fénysugár és 20%-kal fehérebb fény a hagyományos halogén lámpákhoz képest - tökéletes előfeltétel a biztonságosabb és kifáradás mentes vezetéshez. Lenyűgöző tulajdonságaik miatt a NIGHT BREAKER UNLIMITED lámpák jobb láthatóságot biztosítanak, és jelentősen több reakcióidőt. A lámpák az optimális nemes töltőgáz-formula miatt nagyobb fényerőt nyújtanak, nagyobb ellenállást biztosítanak a robusztus izzószálaknak köszönhetően, valamint egy tetszetős részleges kék bevonattal és ezüst sapkával rendelkeznek.

Az indexekbe az OSRAM DIADEM CROME 282DC WY5W halogén jelzőizzói kerültek. A króm hatású dizájn fény a csúcstechnikájú interferenciának és abszorber bevonatnak köszönhető. Csak működés közben bocsátanak ki sárga fényt, ellenkező esetben szinte láthatatlanok és nincsenek irritáló színhatások. Ideális az összes világos burás jelzőlámpához.

Az első lámpa már az OSRAM izzóval a helyére szerelve

Helyzetjelzők, valamint rendszámtáblavilágítás terén az OSRAM ORIGINAL LINE halogén jelzőizzói kerültek beépítésre. Az ORIGINAL fém fejű jelzőlámpák - mint az OSRAM összes eredeti ORIGINAL terméke - megbízható, OEM minőségűek. A széles termékválasztéknak köszönhetően a lámpák eredeti tartalék lámpaként használhatóak különböző alkalmazásokhoz.

A csomagtér fényforrásai terén az OSRAM LEDriving Standard LED jelzőizzóira esett a választás. A LEDriving STANDARD szoffita lámpák ideális cserlehetőséget kínálnak a hagyományos belső világításhoz. Ezek a LED-es retrofit lámpák két különböző színben érhetők el, a színhőmérséklet 6000 vagy 6700 Kelvin és kompatibilisek az összes hagyományos lámpafoglalattal. 

Minden fényforrást az OSRAM minőségi termékeire cseréltünk

Az utasteret az OSRAM LEDriving Premium LED jelzőizzói világítják meg. A LEDrving PREMIUM lámpák különböző alkalmazásokhoz használhatóak a jármű belső terében. A lámpák hosszú élettartamuknak köszönhetően karbantartást nem igényelnek, és a hagyományos lámpákhoz képest akár 80% -kal kevesebb energiát használnak. A LEDRING PREMIUM W5W lámpák színhőmérséklete 6000 Kelvin. 

Az AMTS csapata a minőséget választotta a nyereményautó fényforrásai tekintetében is. Állandó partnerük, az OSRAM kiváló termékei itthon is elérhetők, a beszerzésükhöz pedig szívből ajánljuk a márka legnagyobb hazai e-kereskedőjét, a Lumenet.hu fényforrás webáruházat - mindig remek árakért és kedvezményekért látogass el hozzájuk!

Az Audi TT pedig március 25-én, délután 4 órakor kerül kisorsolásra a Hungexpón, az AMTS nagyszínpadán az "A" pavilonban - ne késlekedj, vedd meg a jegyed most és indulj Te is a nyereményautóért!

AMTS 2019 - Csapj le a jegyedre időben, és használd ki kedvezményes időszakunkat!

Hátralévő idő az AMTS-ig:



Nyerj egy autót a belépőddel!

Az AMTS idei fődíja egy egyedi Ford Mustang Coupé, melyet akár Te is megnyerhetsz! Részletek itt!


Telefonos alkalmazás


Készpénzmentes fizetés a Hungexpón

Fontos információk a Hungexpón működő HelloPay rendszerről. Olvasd el figyelmesen!



Ne maradj le semmiről