A MOTUL mellett a MOTOREX is ott lesz az AMTS-en!

2017. március 22.

A Motul forgalmazóként ismertté és elismertté vált Tiszk Kft. standján a MOTUL olaj termékei és karbantartószerei mellett a svájci, szintén kiemelkedő minőséget képviselő, egyedi technológiás MOTOREX kenőanyagok is megjelennek majd, a termékkörhöz méltó környezetben.

Igazi versenypálya hangulatról gondoskodik az a különleges, Magyarországon még soha nem látott KTM X-BOW verseny jármű, mely az alapkivitelben is izgalmas közlekedési eszköz versenysport célokra tuningolt változata.

A autós motorolajok, motorkerékpár olajok, karbantartó- és ápolószerek bemutatásán kívül a standon a Tiszk Kft. szakemberei adnak, kenéstechnikával, olajválasztással kapcsolatos szakmai tanácsokat.

A TISZK KFT.-ről

A TISZK kft.-t 2006 őszén alapították. A  kft. a MOTUL termékek forgalmazását 2007 tavaszán kezdte meg Magyarországon. Munkatársai korábban a hazai járműkereskedelem területén gyűjtötték tapasztalataikat, kapcsolataik meghatározó része is erről a területről származik.vA 2007-es indulás óta - az évek során meglehetősen nagy visszaesést produkáló kenőanyag piac ellenére - évről-évre sikerült az értékesített mennyiséget - a kezdetben eladott éves mennyiséget megötszörözve - folyamatosan növelni. 2017-től pedig a Tiszk kft. látja el a MOTOREX hazai importőri feladatait is.

A MOTOREX-ről

MOTOREX, HITELES MÁRKA, MELY AZ INNOVÁCIÓT ÖTVÖZI SIKERESEN 100 ÉVES HAGYOMÁNYÁVAL
A cégalapító Arnold Bucher éppen 100 esztendeje, 1917-ben a Langenthal közelében található Bützbergben REX márkanéven bőr- és padlóápoló szerek gyártásába kezdett. A motorizáció jelentős fejlődése aztán változást hozott az üzletmenetbe, és a REX-ből 1947-ben MOTOREX lett.

A BUCHER-MOTOREX Group független családi vállalkozás. Egységei közül a legjelentősebb a BUCHER AG LANGENTHAL, az anyavállalat, mely a MOTOREX márkanevű kenőanyagok fejlesztését, gyártását és forgalmazását végzi.

A MOTULRÓL

A Motul világszínvonalú francia vállalat, high-tech kenőanyagok fejlesztésének, gyártásának és forgalmazásának specialistája (kétkerekűekhez, autókhoz és más járművekhez), Motul Tech üzletága pedig ipari kenőanyagokkal foglalkozik.

A több mint 160 éve már termékei kiváló minőségéről, innovációs készségéről és motorsport iránti elkötelezettségéről ismert Motul a szintetikus kenőanyagok specialistájaként is jól ismert. Már 1971-ben első kenőanyaggyártóként állított elő 100% szintetikus kenőanyagot autóipari felhasználásra, a 300V sorozat észter technológiáját pedig a repülőgép iparban alkalmazta először, és ültette át az autóiparba.

Története folyamán rengeteg motorsport tapasztalatot szerzett, sok versenycsapat és járműgyártó hivatalos szállítójaként járult hozzá a technikai sportok fejlődéséhez.

A Motul a nemzetközi motorsportban támogat olyan csapatokat, mint a Le mansi 24-órás versenyeken résztvevő csapatok (autó- és motorkerékpársport), FIA World Endurance világbajnokság, Super GT bajnokság, Dakar, Drift, Pikes Peak, SUPER FORMULA japán bajnokság, Blancpain Endurance sorozat, Tour Auto, Le Mans Classic, MotoGP, Superbike világbajnokság, MX motocross világbajnokság, FIM Endurance világbajnokság, IOM TT, MOTUL FIM Ice Speedway Gladiators jégmotor világbajnokság, Roof of Africa és rengeteg egyéb versenykategóriában induló csapatok.

Tiszk Kft.
A MOTUL és a MOTOREX hivatalos magyarországi importőre
www.tiszkkft.hu
[email protected]

Vedd meg csomagban!

Szeretnél egy Miss AMTS naptárt is? Vedd meg egyben a jegyeiddel, olcsóbban! Részletek itt!


Nyerj egy autót a belépőddel!

Az AMTS idei fődíja egy sportos Audi A5 Cabrio, melyet akár Te is megnyerhetsz! Részletek itt!


Hátralévő idő az AMTS-ig:


LÉGY A PARTNERÜNK!



Telefonos alkalmazás


Készpénzmentes fizetés a Hungexpón

Fontos információk a Hungexpón működő HelloPay rendszerről. Olvasd el figyelmesen!



Ne maradj le semmiről