Nálunk még meg sem jelent, a SEMA Show-n már átalakítva mutatkozott be a KIA Stinger

. .

Itthon hivatalosan csak két hét múlva mutatkozik be, Vegasban azonban már elég rendesen átalakítva volt megtekinthető a KIA jelenlegi zászlóshajója, a Stinger. A világ legnagyobb háttéripari kiállítására, a SEMA Show-ra minden évben nagy erőbedobással készülnek az autógyártók is. Hogy passzoljanak a felhozatalhoz, természetesen igyekeznek minél kevésbé széria modellekkel megjelenni kint. A KIA partnere idén ebben a tv-sorozatból is jól ismert West Coast Customs volt, a képeken látható eredménnyel.

 

A rendezvényre két GT verziót pimpeltek fel a neves kaliforniai műhellyel karöltve, melyeket egyébként egy szintén módosított Kadenza társaságában állítottak ki. A kék Stinger kapta a durvább kiegészítőket, erre elsősorban egy impozáns, karbon widebody szettet álmodott meg a WCC csapata, a klasszikus GT versenyautók modern adaptációját varázsolva a kupéra. A mutatós gyöngyház kék metálfény szintén nem gyári opció, ahogyan természetesen a 21 colos kovácsolt Keen görgők sem, melyekre elöl 3, hátul 3,5 centivel ültették rá a kasztnit.

Hátul karbon diffúzor, valamint négykéményes kipufogórendszer egészíti ki a csomagot, odabent pedig kék és szürke bőrrel kárpitozott ülések és műszerfal, továbbá alcantara-csomagolású kormány és fényes feketére lakkozott középkonzol kapott helyet.

A narancs modell - a Federation GT - különlegessége, hogy teljesen saját tervezésű kiegészítőket kapott. A gyár a jelzésértékű, de mutatós aerodinamikai opcióit az Air Design USA segítségével valósította meg, emellett A Borla kipufogórendszere, valamint a K&N szűrője ad további 15 egységet a Stinger 380 lóerős, 3,3 literes biturbó erőforrásának teljesítményéhez. A felnik a TSW 20 colos darabjai, a menetdinamikát pedig ültetőrugók és stabilizátorok beszerelésével tették sportosabbá.

Maga a Stinger egyébként valahol hazai siker is, hiszen a formaterv egy magyar mérnök, Kovács Miklós nevéhez, megvalósítása pedig az általa koordinált csapathoz munkásságához fűződik. A márka hazai importőre, a KIA Magyarország már a kezdetek óta az AMTS partnere -  reméljük, a jövő évi show-n láthatunk náluk egy példányt a sportkupéból is!

Vedd meg csomagban!

Szeretnél egy Miss AMTS naptárt is? Vedd meg egyben a jegyeiddel, olcsóbban! Részletek itt!


Nyerj egy autót a belépőddel!

Az AMTS idei fődíja egy sportos Audi A5 Cabrio, melyet akár Te is megnyerhetsz! Részletek itt!


Hátralévő idő az AMTS-ig:


LÉGY A PARTNERÜNK!



Telefonos alkalmazás


Készpénzmentes fizetés a Hungexpón

Fontos információk a Hungexpón működő HelloPay rendszerről. Olvasd el figyelmesen!



Ne maradj le semmiről