Miss AMTS: ismét középpontban a szép magyar hölgyek!
A tavalyi Miss AMTS TOP3 helyezett, középen a győztessel, Koncz Patríciával. A jobb szélen a show rendszeres amerikai díszvendége, John D'Agostino.
Ahogyan immáron kilencedik éve minden szezonnyitón, idén is sor kerül Az Automobil és Tuning Show szépségversenyére, a Miss AMTS-re! A színvonalban és népszerűségben 2010 óta töretlenül fejlődő megmérettetés idén is nagy felhajtás mellett, remek díjakért zajlik majd!
A nagy múltú versenysorozat tavaly merőben új formátumot kapott, "Tuning autók, tuning lányok" jelszóval. A versenyzők már nem csak szépek, de sportosak, erősek és nem bánjuk azt sem, ha „spoilerezettek”. Az elődöntő március 1-én, pénteken zajlott, ahol a versenyt jegyző SQUAD hosztesz- és modellügynökség szervezésében bemutatkozott az a 10 hölgy, aki már biztosan részt vesznek az idei megmérettetésen. Hamarosan jelentkezünk a képekkel is!
A díjak 2019-ben is igen komolyak: a Miss AMTS győztese egyenes ágon jut be Európa legrangosabb tuning-lányos szépségversenye, a MISS TUNING nemzetközi döntőjébe, így női fronton ő képviseli majd hazánkat a Tuning World Bodensee forgatagában. A díjak sorát értékes MissQ vásárlási utalványok, szépségszalon kezelések, portfólió fotózások és további nyeremények gazdagítják.
A zsűriben pedig számos hazai híresség mellett a az aktuális német tuningkirálynő, Laura Lee is helyet foglal majd, aki az AMTS egyik díszvendége lesz.
A tavalyi Miss AMTS szépségverseny összefoglalója
További információk
Vedd meg csomagban!
Szeretnél egy Miss AMTS naptárt is? Vedd meg egyben a jegyeiddel, olcsóbban! Részletek itt!
Nyerj egy autót a belépőddel!
Az AMTS idei fődíja egy vérbeli V8-as Ford Mustang GT, melyet akár Te is megnyerhetsz! Részletek itt!
Hátralévő idő az AMTS-ig:
Támogatók
Készpénzmentes fizetés a Hungexpón
Fontos információk a Hungexpón működő HelloPay rendszerről. Olvasd el figyelmesen!