GymkhanaDrift Bajnokság és Show!

Immáron nyolcadik éve, hogy hagyományosan az AMTS keretei között megrendezésre kerülő Gymkhana versennyel nyílik meg hivatalosan is az autósport szezon. Az azonban, amit idén a show külterén láthatunk, egy cseppet sem lesz hagyományos. Sőt, még csak Gymkhana sem!

A 2019-es szezonnyitó ismét új látványosságot hoz az AMTS arenalindús programjai közé, mely borítékolhatóan sokak tetszését elnyeri majd. A tavaly maximum csak show formájában látható tempós drift nem csak visszaköltözik az "A" pavilon melletti területre, de két vadonatúj versenyág formájában mutatkozik be a gumifüstre éhes közönségnek!

DRIFTSHIFTERS ÉS PÁROS DRIFT (TSUISO) AZ AMTS-EN!

A szombati napon DriftShifters, vasárnap pedig Parking Battle Drift versenyágakban mérik össze tudásukat hazánk, valamint a környező országok legrátermettebb pilótái. Mindkét sportág alapját a tempós drift adja, melyet a terület lehetőségeihez képest maximálisan kibővített nyomvonalú, idén először telepített betonfalak között húzódó pályán prezentálnak majd a versenyzők! Kattints ide a további infókért!

Kipróbálnád magad Te is a sportágban? Nevezni egészen márciusig közepéig lehet, a részletes versenyszabályzatot, valamint minden fontos tudnivalót a versenyzéshez hamarosan a Gymkhana.hu weboldalon találod meg!

Tekintsd meg az előző évek összefoglalóit!

Gymkhana AMTS 2018

Gymkhana AMTS 2017

Gymkhana AMTS 2016

Gymkhana AMTS 2015

Gymkhana AMTS 2014

Gymkhana AMTS 2013

Gymkhana AMTS 2013 Ken Block-kal!

Gymkhana AMTS 2012

És ez még nem minden: idén ismét komoly meglepetésekkel készülünk e téren, érdemes lesz rákészülni!

Hátralévő idő az AMTS-ig:



Nyerj egy autót a belépőddel!

Az AMTS idei fődíja egy egyedi Ford Mustang Coupé, melyet akár Te is megnyerhetsz! Részletek itt!


Telefonos alkalmazás


Készpénzmentes fizetés a Hungexpón

Fontos információk a Hungexpón működő HelloPay rendszerről. Olvasd el figyelmesen!



Ne maradj le semmiről