Ismét Mark Marquez, a balos kanyarok királya lesz a nyerő sachsenringi futamon?

. .

Nézd a Spíler1 Tv-t és megtudhatod! 

A spanyol pilóta zsinórban már 8 futamot nyert a Német GP-n. Először 2010-ben állhatott fel a dobogó tetejére még a 125 köbcentis kategóriában, majd a középső géposztályban kétszer is megszerezte a győzelmet, 2013 óta pedig a királykategóriában dominál.

Mi lehet a titka a 25 éves versenyzőnek? Elmondása szerint ez az egyik kedvenc pályája, ami annak is köszönhető, hogy itt több a balos kanyar, mint a jobbos. A MotoGP versenynaptárában a helyszínek 90%-án az óra mutatójával megegyező irányba halad a menetirány. Ez egy elhanyagolható tényező lenne? Interjúk alapján több versenyző is jobban élvezi a balos fordulókat, mint a jobbosokat. Minek köszönhető, hogy még ilyen magas szinten is különbséget jelentenek a kanyarok iránya a motorosoknak?

Vezetéstechnikai szempontból kedvezőbbek a balos pályák. Az új vezetési stílusnak köszönhetően a versenyzők rendkívül sokszor használják a hátsóféket, nem csak a kanyar előtt, de amennyiben van rá lehetőség a kanyar közben és a kijáraton is. Ez azért fontos, mert a hátsó fék hatására a motort könnyebben az ideális íven tudják tartani a pilóták. Emellett kontrolálhatóbbá válik a hátsógumi csúsztatása, illetve a kigyorsításon a motor elsőkerekét ezzel a technikával tartják lent a földön. A hátsófékkar pedig a jobb lábtartó előtt helyezkedik el, így a jobbos kanyarokban használhatatlanná válik, mert olyan mélyen döntik a motort, hogy leérni a lábfej.



A gázmarkolat is jobb oldalon helyezkedik el, így a balos kanyarokban könnyebben, kényelmesebben kezelhető, mint az ellentétes irányúakban. Közel 60 fokos dőlésszöget produkálnak a MotoGP-motorok a kanyarokban, az üléspozíciónak köszönhetően pedig elég kényelmetlen szögben esik a pilótának a kormány és a gázkar, míg a balos íveken sokkal könnyebben és kényelmesebb pozícióban érik el azt.

Természetesen van egy tudományosabb, biomechanikai magyarázat is, melyet egyelőre még hivatalosan nem támasztottak alá. Köztudott, hogy minden személynek van egy erősebb, ügyesebb, koordináltabb oldala a végtagokat illetően. Ki balkezes és ballábas, ki pedig jobbkezes és jobblábas. Természetesen ezek keveredhetnek, de többségben ez utóbbi fordul elő a leggyakrabban. A balos kanyarokban a versenyzők a külső oldalukkal, a jobb kezükkel és lábukkal tartják magukat, illetve ezzel végzik az apró korrekciókat, ami szükségesek a motor íven tartásához.

A profi sportolók és versenyzők külön fejlesztik a gyengébb végtagjaikat különböző koordinációs gyakorlatokkal, ezzel is megpróbálva egy szintre hozni az erősebb oldallal.

Elég is a sok tudományból, a MotoGP még mindig az óriási tempóról és az izgalmas összecsapásokról híres. Egy futammal korábban, Hollandiában a nézők minden idők egyik legizgalmasabb versenyét láthatták. Ezen a hétvégén tehát Németországban, Sachsenringen mérik össze a versenyzők a tudásukat, a nézők pedig mindezt figyelemmel követhetik élőben a Spíler1 Tv műsorán.

Műsorújság:
https://spilertv.hu/musorujsag/

 

Vedd meg csomagban!

Szeretnél egy Miss AMTS naptárt is? Vedd meg egyben a jegyeiddel, olcsóbban! Részletek itt!


Nyerj egy autót a belépőddel!

Az AMTS idei fődíja egy sportos Audi A5 Cabrio, melyet akár Te is megnyerhetsz! Részletek itt!


Parkolj okosanl!

Olvasd el tájékoztatónkat, hogyan és mikor érdemes érkezned az AMTS-re! Részletek itt!


Hátralévő idő az AMTS-ig:


LÉGY A PARTNERÜNK!



Telefonos alkalmazás


Készpénzmentes fizetés a Hungexpón

Fontos információk a Hungexpón működő HelloPay rendszerről. Olvasd el figyelmesen!



Ne maradj le semmiről