ETS 2023: ismerd meg Európa idei 12 legkomolyabb tuning autóját!

2023. május 22.

European Tuning Showdown: kontinensünk legnagyobb respekttel bíró autós szépségversenye, melyet 2012 óra  rendeznek meg a Tuning World Bodensee egyedülálló programjaként. A mezőny az adott szezon során, több ország legnagyobb rendezvényeiről gondosan összeválogatott showautókból áll össze, melyek egy speciálisan kialakított arénában "csapnak össze" egy egyenes kieséses szépségverseny keretei között. Ami biztos, hogy már maga a versenyre bekerülni is hatalmas megtiszteltetés egy autóépítőnek, hiszen jelenleg nincs ennél nívósabb show and shine megmérettetés Európában.

Párszor már leírtuk, de miért is ne:

Csak 2010-ben indult, de mára Európa egyik - ha nem "a" - legjelentősebb nemzetközi tuning szépségversenye az ETS, azaz az European Tuning Showdown.

A program a dortmundi My Car show-n mutatkozott be, 2012-től pedig már a Tuning World Bodensee keretei közt került megrendezésre. A versenyre Európa elit tunereit invitálják meg, ahol egyenes kieséses rendszerben, párbajok során mérkőznek meg egymással. A megmérettetés folyamán a zsűri mindig két autót vizsgál egyszerre, melyek a párbaj idejére egy előzetesen felállított arénába vonulnak. A "mérkőzést" speaker vezeti, akinek köszönhetően a közönség is elég sok infót megtud a vasakról.

A végére pedig csak egy maradhat, aki nem csak az Európa legszebb autójának járó megtisztelő címét viselheti egy évig, de értékes díjakat is nyer: többek közt egy embermagasságú kupát, pénzdíjazást, valamint egy las vegasi utazást a SEMA Show-ra, természetesen autóstul.

 

A covid miatti leállás, valamint a tavalyi szerencsétlen dátumegyezés miatt 4 éve tettük be lábunkat utoljára a Messe Friedrichshafen területére,  az első utunk itt viszont rögtön az ETS csarnokába vezetett. A résztvevők és a verseny ezúttal csak egy részét foglalta el a pavilonnak, a fennmaradó helyet pedig a stance vonalat képviselő "Style Mile" magánautói töltötték meg - róluk részletesen majd egy következő cikkben olvashattok.

A nemzetközi mezőny 2019-hez hasonlóan "csak" 48 résztvevős volt, autók terén viszont idén is hihetetlen pazar géppark állt össze. Mindennek összeszervezéséről - ahogyan évek óta minden alkalommal - ezúttal is a verseny főszervezője, Sven Shulcz gondoskodott. Sven egyébként gyakori vendég Budapesten, az AMTS-en személyesen ő az autó szépségversenyünk főbírája és számos magyar autó jutott már ki általa az ETS-re is. Emlékezzünk csak a Dózsa Feri-féle Mustangokra, Bara Laci Combójára, vagy Vinyus Corvette-jére - mindannyian szép eredménnyel végeztek, jórészt a TOP16-on belül.

Ami először szembetűnt az ETS felhozatalban, hogy négy év alatt sokat változtak a trendek, ami erősen meglátszott már ebben a mezőnyben is. Míg eddig leginkább hardcore show-autókat láthattunk itt, az ultraszínes, minden négyzetcentiméteren teleextrázott járműveket helyett a főszerepet jórészt a letisztultabb, "használhatóbb" tuningok és épített autók vették át.

Természetesen bőven akadtak azért még még üdítő (vagy üvöltő?) kivételek, viszont nagyon sok építésre inkább a szolidabb megjelenés melletti, elsőre nem feltétlenül szembeötlő, azonban durván komoly átalakítások voltak jellemzőek.

Amerikai autókat idén már csak elvétve lehetett találni a mezőnyben, bizonyára nincs összefüggés, de ezúttal a nyugati part egyik legnagyobb autóépítője, a hazánkat több ízben megjárt John D'Agostino sem vett részt a rendezvényen, pedig az eddigiekben állandó sztárvendége és szakértője volt a megmérettetésnek. 

Ami még feltűnt, hogy lecserélték az általunk ismert - óriási forma - "kalapos" speakert is, a helyét a versenyt megtámogató WYLD vezére vette át, aki egyébként rendkívül jól helytállt a szerepben. Változott a bírák  személye is - örömmel fedeztük fel többek között a francia Corner of Fame vezetőjét, Juilen-t a csapatban - jól látszik, hogy egy minél pártatlanabb, multikulturálisabb és szakértőibb zsűri összerakása volt a cél, a legkorrektebb végeredmény érdekében.

A szervezést és a lebonyolítást vérprofin hozta most is Sven csapata, jó látni a kisebb-nagyobb újításokat és fejlesztéseket, amelyekkel évről-évre optimalizálják ezt a neves eseményt. A mezőny sokszínűségét jól mutatja, hogy elég nehéz volt megjósolni a döntősöket, habár a győztest rögtön sikerült eltalálni - ő nemcsak személyes kedvenc, de még laikusok számára is érzékelhetően a legkomolyabb építés volt idén. De nézzük akkor, kik is voltak a legjobbak 2023-ban!

European Tuning Showdown 2023 TOP 12

12. hely: VW Golf I "16V Turbo"

11. hely: BMW E30 "LTO"

10. hely: Chevrolet Impala "Lowrider"

9. hely: Ford Model A "Hot Rod"

8. hely: Fiat Multipla

7. hely: Volkswagen Corrado "Rieger GTO" 

6. hely: Opel Kadett E "Lieferwagen" (kép: tuningworldbodensee.com)

5. hely: Volkswagen Bogár 1963 "Dickholmer"

4. hely: Trabant 601

3. hely: Volkswagen Bogár 1303

2. hely: Infiniti G37 Coupe by Christian Magass

A győztes: Mercury Coupé "Mercurius GTC" by Knud Tiroch (Hotrod Hangar)

Az első díjat egy minden porcikájában kézzel épített, full-custom Mercury Coupe 1951 vitte, az osztrák Hotrod Hangar gondozásában. Az 550 lóerős LS V8-ast egy űrhajó mintára átalakított, kiszélesített és topchop-olt 100% rozsdamentes acélből készített kasztni veszi körbe, speciális, minden fényviszonyban más árnyalatban pompázó, szálcsiszolt aluminiumot idéző fényezéssel. A restomod gép odabent digitális műszerfalat, repülőgépből származó üléseket és kapcsolókat rejt, kézzel varrt egyedi bőrbelső társaságában. 

Az autó minden elemében rengeteg ötletet és egyedi, minőségi átalakítást visel magán - a pletykák szerint pedig a jövő évi AMTS-en élőben is megtekinthető lesz majd ;)

Az European Tuning Showdown profizmusa, a mögé rakott rengeteg munkával, ötlettel és a megvalósítással szezonról-szezonra fejlődik, a szcéna minden évben az egyik legjobban várt tuningos eseményként és a legrangosabb versenyként tartja számon. Galériánkban több mint 100 képet találtok az idei felhozatalról, érdemes tüzetesen végiglapozgatni őket - néhány indulót pedig később természetesen külön cikk formájában is megismerhettek majd!

Vedd meg csomagban!

Szeretnél egy Miss AMTS naptárt is? Vedd meg egyben a jegyeiddel, olcsóbban! Részletek itt!


Nyerj egy autót a belépőddel!

Az AMTS idei fődíja egy sportos Audi A5 Cabrio, melyet akár Te is megnyerhetsz! Részletek itt!


Hátralévő idő az AMTS-ig:


LÉGY A PARTNERÜNK!



Telefonos alkalmazás


Készpénzmentes fizetés a Hungexpón

Fontos információk a Hungexpón működő HelloPay rendszerről. Olvasd el figyelmesen!



Ne maradj le semmiről