Privát SEMA Show - avagy exkluzív különcködés, VOSSEN-módra

2017. november 05.

Ahogyan az évek során megszokhattuk, a VOSSEN ezúttal sem aprózta el a világ legnagyobb háttéripari kiállításán, a SEMA Show-n történő megjelenését. A Miamiban őshonos prémium felnigyártó cég stratégiája ismét az exkluzivitásra épült: azután, 2015-ben egy szálloda luxuslakosztályában, tavaly pedig teljesen zárt standon mutatták be a legújabb kollekciójukat, idén egy fokkal még feljebb tolták a lécet.

A „VOSSEN Private Gallery” néven létrehozott mini kiállítás égisze alatt gyakorlatilag egy saját pavilont hoztak létre a Strip egyik legmenőbb, ötcsillagos hotelje, a Mandarin Oriental aljában, melyet természetesen kizárólag saját tartalommal töltöttek meg. A kiállítóterem kívül-belül igényes VOSSEN dekorációt kapott, a demóautók a hotel előtt parkoltak, belépni pedig kizárólag előre igényelt meghívóval lehetett.

Lexy Roxx is a VIP vendégek között volt

Ahogyan a SEMA zárt üzleti vásár, úgy kicsiben a VOSSEN kiállítása is elsősorban a potenciális partnereknek és kereskedőknek szólt, na meg persze számos, az autóépítés terén valahol már bizonyított VIP vendégnek, akik már csak jelenlétükkel is emelték a SEMA első három estéjén nyitva tartó kiállítást. A helyszín klubhangulatban, kellemesen baráti légkörben várta a vendégeket,  deep house zenei aláfestéssel, svédasztallal, valamint bárpulttal, ahol a promóterektől kapott zsetonokkal lehetett koktélozni.

Az exkluzivitás, valamint a partnerekkel való oldottabb beszélgetés mellett persze egyéb, prózai oka is volt a különcködésnek: a még kereskedelmi forgalomba sem került új designokat egy bárki által látogatható standon pillanatok alatt lenyúlnák, az olcsó kínai másolatok pedig jó eséllyel hamarabb megjelennének a piacon, mint az eredeti termékek.

Új partnerek, exkluzív szériák

A VOSSEN számos izgalmas dobással készül a 2018-as szezonra. Első körben ott vannak a már előre jól beharangozott új partneri kapcsolatok: a gyár több világhírű márkával kötött szerződést, közös új felni-családok létrehozására.

Az Abt-Sportsline-t például senkinek sem kell bemutatni. A világ vezető Volkswagen és Audi tunere és a VOSSEN első közös projektje az új Audi Q7-esen alapul. Az AVX-széria a német tuningcégre jellemző osztott ötküllős designt takar, mely számos egyedi bevonattal rendelhető. Odakint megtekinthető volt magán az SUV-n is a kerék, a demóautó egyébként ebben a formájában egy 10-szériás limitált kiadás első példánya volt.

Az évtizedek óta a szakmában tevékenykedő Renntech partnerségével a célkeresztes márkával fűzi szorosabbra a viszonyát a cég. Az igencsak ütősre sikeredett, kovácsolt E63-S garnitúrák kifejezetten az azonos betűjellel ellátott Mercedes szériára passzolnak, a tuningcég saját designja és a VOSSEN gyártási technológiája segítségével.

A ROUSH Performance a Fordok tuningjának egyik legősibb képviselője, a VOSSEN-nel közös új brand pedig az ultrakönnyű RVS Concept Wheel, mely a 2018-as ROUSH 729 Mustangra készült.

Az Urban Automotive a Land Rover és Range Rover márkák specialistája, a velük közösen tervezett VOSSEN UV-1 és UV-2 széria ezeket a modelleket célozza meg. A felnidesignok a brit cég határozott élekkel tarkított, agresszív aero-pakettjeivel harmonizálnak és egyben is megvásárolhatók a kiegészítőkkel, akárcsak a komplett Brabus, vagy a Startech csomagok.

A legmagasabb kategóriás szuper sportautók piacán tevékenykedő Novitec két projekttel kezdte meg az együttműködést az amerikai felnigyártóval. Az NV1 kifejezetten a Lamborghini Aventador SV sajátja, az NV2 pedig a Tesla Model X-hez készült.

A Porsche-tuning terén világszerte jól csengő Champion-Motorsports és a VOSSEN közös munkájának eredménye az RS74. Az ötlyukas, vagy egycsavaros kivitelben elérhető felniket kifejezetten az általuk kezelésbe vett sportautókhoz gyártják, garantáltan tökéletes fitmenttel, legyen szó akár a manapság divatos widebody konverziókról is.

Új felnik és kiegészítők

Nem kevésbé izgalmasak az új felnidesignok sem. A gyártó egy vadonatúj háromrészes szériával készül 2018-ra, melyek legfőbb jellegzetessége a valamilyen szinten osztott ötküllős kialakítás, valamint a peremhez nem csatlakozó, „lebegő” designos kialakítás a küllővégeken. A felnik 19-24 colos méretben érhetők el, számtalan szín- és bevonat kombóban.

Az elsősorban monoblock formában ismert ML-X család már a tavalyi SEMA Show-n bemutatkozott, újításként viszont a design kiegészült egy extra peremmel is. A széria egyik fő különlegessége az exkluzív, ötszög alakú kupak, a felnik pedig továbbra is elérhetők a „régi” designban, valamint már akár háromrészes kivitelben is. Egyébként eszméletlenül jól néznek ki.

Készült új kovácsolt és flow-form kivitel is 2018-ra. Az HF-1 21 col felett már a piacon van, de év végére meglesz kisebb méretekben is, a gyönyörű HF-2 pedig jövő tavasszal érkezik. A kovácsolt darabok már csak az áruk miatt is főként csúcskategóriás gépekhez készülnek, úgy, mint a Lamborghini vagy a Ferrari, a flow-form verziókat viszont bátran ajánlják BMW-hez, Audihoz is.

Amit nagyon nyomnak ezeknél a felniknél is, az új kupakok. Ezek már a tradicionális kör alakú darabok, azonban szép, texturált peremet kaptak, melyek többféle színben elérhetők. Akár külön is rendelhetők már meglévő VOSSEN garnitúrához, ha valaki mondjuk egy kicsit feldobná a szettet a jövő évi AMTS-re.

Az elérhetőbb árú felnik kedvelői körében a szintén jövőre érkező egyrészes, GNS széria lesz a nyerő. Az egy fokkal egyszerűbb, de ugyanúgy mutatós görgők öt- és hatlyukas kivitelben is elérhetők lesznek jövő tavasztól.

Egy vadonatúj bevonatot is kifejlesztettek a következő szezonra, ez név szerint a „Tinted Glass Black”, mely lakkfekete, márványszerű csillogást, ezáltal extra eleganciát ad a felniknek. Sima fényezés tekintetében egyébként továbbra is bármilyen árnyalatot meg tudnak valósítani házon belül az ügyfelek kérésére.

A kültéren a már említett Q7 mellett két Porsche adott körítést a pavilonnak a Champion Motorsports jóvoltából, természetesen VOSSEN felnikkel szerelve: egy RWB kites 911, valamint egy 918 Spyder E-hybrid, csak így szerényen.

A SEMA Show területén pedig stílszerűen csak egy 3x3 méteres minimál standot béreltek egy infópulttal, ahol a regisztrációkat kezelték. A kiállításon azonban számos VOSSEN-es autót lehetett találni szinte minden pavilonban, galériánkban erről is találtok egy kellemes kis válogatást.

Annyi biztos, hogy idén sem csalódtunk a VOSSEN felhozatalában, valamint a köré épített felhajtásban sem. Hihetetlenül profin és hatalmas alázattal építik a márkát, nem csoda, hogy alig több, mint egy évtized alatt már a legnagyobb nevek között említik őket.

A VOSSEN felnik itthon is elérhetők, a hivatalos hazai importőr és az AMTS egyik állandó partnere, az O.CT Tuning Hungária Kft. jóvoltából. Ha érdekel a márka, vagy kérdésed lenne, a hivatalos weboldalon minden infót megtalálsz: www.vossenwheels.hu

Vedd meg csomagban!

Szeretnél egy Miss AMTS naptárt is? Vedd meg egyben a jegyeiddel, olcsóbban! Részletek itt!


Nyerj egy autót a belépőddel!

Az AMTS idei fődíja egy sportos Audi A5 Cabrio, melyet akár Te is megnyerhetsz! Részletek itt!


Hátralévő idő az AMTS-ig:


LÉGY A PARTNERÜNK!



Telefonos alkalmazás


Készpénzmentes fizetés a Hungexpón

Fontos információk a Hungexpón működő HelloPay rendszerről. Olvasd el figyelmesen!



Ne maradj le semmiről