10 éves a NIGHT BREAKER termékcsalád

2017. október 04.

Az OSRAM tevékenységével – a minél eredményesebb piaci működés mellett – az emberiség mindennapjait igyekszik jobbá tenni. A társaság esetében ez a felelős gondolkodás a közlekedés biztonság iránt történő elköteleződésben érhető tetten. A világ vezető autólámpa gyártójaként a NIGHT BREAKER járműizzókkal valódi megoldási alternatívát kínál a biztonságos mindennapi közlekedéshez. Az elhivatottságot mi sem bizonyítja jobban, hogy immáron 10 éve folyamatos innovációkkal építi a termékcsalád sikerét, melynek fejlődése az elmúlt években töretlen volt.

A hagyományos halogén járműizzóknál közel 130 százalékkal több fényt adó NIGHT BREAKER LASER, az OSRAM halogén izzók legnépszerűbb terméke, amely most még jobb láthatóságot biztosít az utakon. „A NIGHT BREAKER termékcsalád folyamatos és kiemelkedő sikere igazolja számunkra, hogy elhivatottságunk a hagyományos halogén és xenon lámpák fejlesztésében nem hiábavaló” – nyilatkozta a termékcsalád 10 éves jubileuma kapcsán Terje Noevig, az OSRAM Automotive Aftermarket vezetője. Az évfordulót egy globális reklámkampány kíséri – tette hozzá.

Törj át a sötéten és válj láthatóvá

A NIGHT BREAKER márkát, 2007-es debütálása óta folyamatos termékfejlesztés és bővítés jellemzi. A halogén portfólió jelenleg a hagyományos fényszóró izzóknál közel 130 százalékkal több fényt adó NIGHT BREAKER LASER termékcsaládból, illetve a portfóliót kiegészítő, a hagyományos járműizzóknál megközelítőleg 110 százalékkal több fényt adó, szinte minden izzó típus helyettesítésére alkalmas NIGHT BREAKER UNLIMITED termékcsaládból áll. Az előbb említett halogén izzók fénysugara a fényszóró típusától függően a hagyományos lámpák sugaránál akár 40 méterrel is hosszabb lehet. A xenont használó, még nagyobb fényerőre vágyó vezetők számára az OSRAM kifejlesztette a Xenarc NIGHT BREAKER UNLIMITED izzókat, amely a hagyományos xenon izzóknál 70 százalékkal több fényt adnak. Típustól függően a Xenarc NIGHT BREAKER UNLIMITED-el ellátott fényszórók akár 260 méter távolságot is bevilágítanak, amely 2,5 focipályának megfelelő távolság.

A magasabb fényerő előnyei egyértelműek: lehetővé teszi az útakadályok gyorsabb észlelését, ezáltal több időt hagyva a cselekvésre, és biztonságosabbá téve a vezetési manővereket. Az erősebb fény jobban megvilágítja az utat, különösen az út menti szakaszt, így könnyítve meg a közlekedési lámpák vagy a potenciális veszélyek (például az állatok) észlelését. Az átlag feletti fényerő kevésbé fárasztja a vezetőt az utakon.

Az OSRAM Night Breaker termékeit országszerte megvásárolhatod a márkát forgalmazó szaküzletekben, vagy pedig online. Mi természetesen a legnagyobb hazai e-kereskedőt, a Lumenet.hu-t ajánljuk! kacsint
 

Vedd meg csomagban!

Szeretnél egy Miss AMTS naptárt is? Vedd meg egyben a jegyeiddel, olcsóbban! Részletek itt!


Nyerj egy autót a belépőddel!

Az AMTS idei fődíja egy sportos Audi A5 Cabrio, melyet akár Te is megnyerhetsz! Részletek itt!


Hátralévő idő az AMTS-ig:


LÉGY A PARTNERÜNK!



Telefonos alkalmazás


Készpénzmentes fizetés a Hungexpón

Fontos információk a Hungexpón működő HelloPay rendszerről. Olvasd el figyelmesen!



Ne maradj le semmiről