AMTS Gymkhana 2016: szinkronpálya és összkerék!

2016. március 16.

Hangulatkép a tavalyi AMTS-Gymkhana futamról

Immáron ötödik éve kerül sor hagyományosan a Gymkhana Országos Bajnokság szezonnyitó fordulójára az AMTS keretei között. Március 18-20. között a Hungexpón e téren is lesznek meglepetések!

Azt már megszokhattuk, hogy a mindig népes mezőnnyel zajló futam egyben a hazai drift szcéna első nagy lepellerántása is az aktuális szezonra. Nem titok, hogy igen kevés gép van, amit kizárólag erre a sportágra használnak: túlnyomó többségük fő profilja a drift, de van olyan versenyző is, aki több ponton átépíti a vasat az eltérő megmérettetésekre. Egy azonban biztos, az idei driftgépek közül is nagyon sokan e verseny keretei között mutatkoznak be először a nagyközönségnek - na és persze a leendő, vagy már meglévő szponzoroknak.

A felhozatal igencsak komoly lesz, nem csak hazai, de nemzetközi szinten is. Többek között először szántja fel a Hungexpo térkövét összkerekes versenyautó - a Ken Block videók óta tudjuk, mi' látványos tud lenni egy ilyen - ráadásul nem egyedi esetről van szó, külföldről is érkezik hasonló építés.

AMTS Gymkhana 2015 - összefoglaló!

A nemzetközi jelenlét nem meglepő: mint ismeretes, a magyar szervezőgárda rendezte a legutóbbi Essen Motor Show Gymkhana versenyét is, ahhoz képest pedig, amit pár éve láttunk náluk, nem csoda, hogy igen sok áll esett le a kint tapasztaltak után.

A Drifted.hu csapata pedig hazánkban is az esseni kottából játszik majd: a helyszín maximális kihasználásával rendkívül látványos szinkronpályás megmérettetésre kerül sor. A pályán mindig két autó indul egyszerre, egymásnak háttal startolva, hogy ugyanazokat a gyakorlatokat teljesítve végül ugyanígy is érkezzenek célba. Mivel a pályaidő jelentősen hosszabbodni fog, a verseny ebben a formában látványosan kicsi és látványosan nagy különbségeket hoz majd magával az egyes futamok során. Egyúttal sokkal élvezhetőbb is lesz, mint mikor egymagukban, gyakorlatilag csak az óra ellen küzdenek a pilóták.

Mivel párosával folynak majd a megmérettetések, a verseny folyamán több szünet is lesz, így több idő marad a taxizási lehetőségekre is. Pénteken és szombaton szinte bármikor be lehet majd ülni a pilóták mellé, a jegyeket előzetesen a Drifted.hu / Gymkhana.hu standján lehet megvásárolni, az "A" pavilon 14-es standján.

Őket pedig egyébként kiemelten érdemes lesz odabent is meglátogatni, hiszen egy hihetetlen meglepetéssel készülnek - nemsokára erről is lerántjuk a leplet, a szó legszorosabb értelmében!

Vedd meg csomagban!

Szeretnél egy Miss AMTS naptárt is? Vedd meg egyben a jegyeiddel, olcsóbban! Részletek itt!


Nyerj egy autót a belépőddel!

Az AMTS idei fődíja egy sportos Audi A5 Cabrio, melyet akár Te is megnyerhetsz! Részletek itt!


Hátralévő idő az AMTS-ig:


LÉGY A PARTNERÜNK!



Telefonos alkalmazás


Készpénzmentes fizetés a Hungexpón

Fontos információk a Hungexpón működő HelloPay rendszerről. Olvasd el figyelmesen!



Ne maradj le semmiről